Számomra a menyasszonyi ruha mellett a legfontosabb elem az esküvő tervezésében a dekoráció volt. Minden pár elképzel egy olyan miliőt, ami tükrözi őket, amiben jól mutatnak a nagy napon. És mi mindketten egyetértettünk abban, hogy a fotók fogják visszahozni az esküvőnk emlékét akár 10-20-30 vagy remélhetőleg 40 év múlva is, ezért a vizualitásra minden téren nagy hangsúlyt fektettünk. Alapos kutatómunkát végeztem, és végül csak Andit kerestem meg. A korábbi csodás munkái miatt is bíztam benne, hogy ő a legjobb.  Az első egyeztetés után pedig nem volt kérdés, hogy ő fogja megálmodni a mi dekorációnkat is.  És ez így is lett. Nem volt ugyanis konkrét elképzelésünk, csupán egy hangulat, és Andi ebből varázsolt egy gyönyörű részletgazdag koncepciót, ami időtálló, elegáns, modern, ám természetközeli volt egyben. A megvalósítás pedig álomszép volt, épp olyan – vagy még jobb – mint amilyet szerettünk volna.  De nem csak a végeredmény, hanem a folyamat is hihetetlenül pozitív volt. Andira mindenben maximálisan számíthattunk, nem csak a dekor, hanem az egész szervezés terén. Sok apró dilemmán, utolsó pillanatos nagy bonyodalmakon segített minket át a profi tanácsaival vagy épp a tevékeny segítségével. Ezúton is nagyon köszönünk neki mindent, és szívből ajánljuk őt mindenkinek!

Lilla & Peti
Kedves Andi, 
 
Szavak nem tudják kifejezni, mennyire hálásak vagyunk a munkádért/munkátokért. Hosszú időn keresztül szerveztük a dekort, egy más koncepcióból jutottunk el végül a csodás eredményig. Köszönjük a kedvességed, a rugalmasságodat, a humorodat (fontos!), hogy ösztönöztél és inspiráltál minket. A helyszín pedig minden várakozásunkat felülmúlta! Ilyen csodás színvilágot még nem láttunk esküvőn, és minden részlet, a betűtípustól kezdve a szalvétákon keresztül a bútorokig és kiegészítőkig minden tökéletes volt. Fájt a szívünk, mikor pár virágot ott kellett hagynunk a birtokon, amiket már nem tudtunk elvinni. Szinte minden vendégünk kiemelte a dekort, hogy mennyire csodálatos volt, beleértve a fotósainkat is.
 
Nagyon köszönjük még egyszer a csodás munkádat!  És gyümölcsöző szezont kívánunk neked. 
 
Sok puszi, 

Andris és Nóri
Andi szuper partner volt az álomdekoráció kitalálásának és megkreálásának minden lépésében. Rengeteg energiát és időt fordított arra, hogy minél pontosabban körbejárja az elképzeléseinket, hogy a nagy napon ténylegesen a közösen megálmodott grandiózus dekoráció jelenhessen meg. Az apró részletektől a nagy volumenű virágkompozíciókig minden elem lenyűgözött minket és a vendégeinket is! Nagyon hálásak vagyunk neki, hogy dekorációival és mindig pozitív személyiségével széppé varázsolta az esküvői készülődést és magát az esküvőt is!
Laura és Dávid
Amikor Ádám megkérte a kezem és elkezdtünk gondolkodni milyen esküvőt és lakodalmat szeretnénk, az első biztos pont Andi volt.
Tudtam, hogy mindegy hol, mikor, de azt szeretném, hogy Ő “tegyen csodát”! Merthogy Andi nem csak dekorál, hanem olyan vizuális élményt készít, amely elvarázsol, ámulatba ejt és tükrözi a személyiségünket is!
A Covid miatt kétszer is volt lehetőségem megkérni, hogy dekoráljon, illetve készítsen csokrokat nekünk.
Nem hiszem, hogy bárhogy is lehetett volna fokozni azt, amit Ő és a csapata alkotott! 
Az csak hab a tortán, hogy Andi egy nagyszerű ember! Tökéletesen kommunikál, megnyugtat, végtelenül segítőkész. A menyasszony teljes biztonságban érzi magát, hiszen már-már a barátjaként tekinthet rá.
Nagyon hálásan köszönünk mindent! Örök emlék lesz ez a csoda! Sok puszi! 
Dóri és Ádám
Az esküvőszervezést közösen kezdtük el a párommal, viszont a dekoráció kiválasztásában és intézésben szabad kezet kaptam. Andi Instagram oldala azonnal elvarázsolt amikor megláttam, hihetetlen virágkölteményei alapján azon nyomban írtam neki. Az első találkozáskor egy vidám, közvetlen és nyugalmat árasztó személyt ismerhettünk meg, és száz százalékig biztosak lettünk, hogy őt szeretnénk dekorosunknak.
A közös munka nagyon jól ment, rengeteg tanácsot kaptunk Anditól, ő készítette a grafikai munkákat (meghívók, menülap stb.) amivel nagy terhet vett le a vállunkról. Ennek köszönhetően minden összhangban volt, a virágok, a különböző dekorációs elemek, és az elejétől fogva megjelent az a kellemes hangulat amit anno Pinterest boardon összetettem magamnak. Imádtuk, hogy a leggyönyörűbb élővirágok voltak mindenütt, és a díszítéssel kapcsolatos nehézségeket is mind megoldotta Andi és csapata. Kitartó munkájuknak volt köszönhető, hogy varázslatos fényfüzér díszítés készülhetett el a mennyezetre, ami nélkül nem lett volna igazi az esküvőnk. A boldogságkapu helyett kaptunk Tőle egy elképesztő “boldogságfát”, amivel még sehol sem találkoztunk és még egyedibbé tette az esküvőnket.
Nem tudjuk elégszer megköszönni Andi a munkádat, és igazán örülünk, hogy megismerhettünk Téged!
Panna & Bálint
Az egész azzal kezdődött, hogy elkéstem a munkából. Mert elaludtam. Mert egész éjjel a fotóidat nézegettem, Andi. Már kora reggel ment Feléd a kérdés, és én izgulva vártam a válaszodat, hogy szabad vagy-e a mi napunkon. Elmondhatatlanul örültem, amikor igent mondtál, hiszen nekem valami fura módon ( talán rosszul vagyok bekötve), de nagyobb örömet jelentett a dekoráció tervezése, mint a saját menyasszonyi ruhám kiválasztása.

Aztán beléptél abba kávézóba, és a személyeddel kerek lett a történet. Az első mosolyodból, kisugárzásodból, a belőled áradó megnyugtató melegségből rögtön tudtam, hogy nem is választhattam volna jobban. Amit pedig akkor éreztem, amikor beléptem a mi kis kápolnánkba, és utána az ünnepi ebédünk teraszára, azt szavakba nem tudom önteni. Hihetetlen érzékkel nyúlsz a virágokhoz, dekorációs elemekhez, szépérzéked határtalan. Most pedig, a csodás képeket a kezemben tartva, még mindig alig hiszem el, hogy mindez a csoda a mi esküvőnkön történt.

Egy életre szóló emléket adtál, Andi, és a visszajelzéseket hallva nem csak nekem, hanem a násznép összes tagjának is!

Köszönjük szépen!
Andival már az első találkozásunkkor egyértelmű volt, hogy Vele szeretnénk együttműködni a dekoráció terén, az első pillanattól kezdve megtaláltuk Vele a közös hangot. Hihetetlenül kedves és profi, minden apró részletre maximálisan kiterjedt a figyelme, még az esküvőt megelőző 1-2 napban történt variálásunkat és kapkodásinkat is türelmesen és profin menedzselte. A dekoráció egyszerűen álomszép és tökéletes volt, ha akartunk volna, sem találtunk volna benne hibát. A számos pozitívum mellett különösen tetszett, hogy olyan téren is maximálisan segítettet, amit nem közvetlenül Tőle rendeltünk meg, ezen a téren is teljes mértékben számíthattunk Rá. Andiban vakon megbíznánk bármikor és ezt már az első pillanattól kezdve így éreztük. Úgy érezzük kicsit több is volt Ő, mint a dekorosunk, a barátnőnk is lett, annak ellenére, hogy korábban nem ismertük egymást. Tiszta szívből ajánljuk mindenkinek! Timi és Berti
Amikor Balázs megkérte a kezemet és másnap (!!) elkezdtem szervezni az esküvőt, egy dologban biztos voltam: hogy Gruber Andi dekoráció lesz a nagy napon. Nem is nézelődtem, hiszem 2016 szeptemberében két csodás esküvőn jártam, ahol a Te/Ti lenyűgöző munkád/munkátok volt látható. Rögtön beleszerettem mindenbe, amit alkottál/alkottatok és már akkor tudtam, hogy nem is kérdés, hogy Téged foglak először felhívni, ha megkérik a kezemet. : )

Eljött a nagy nap...és én nem csalódtam! Minden olyan volt, ahogy elképzeltük. Andi teljesen ráérzett a stílusunkra, a színvilágra. A virágok, a helyszín, MINDEN csodálatos volt.:) Nem is tudnék mást javasolni/ajánlani, mint Őt.

Nagyon köszönjük Andi, hogy felejthetetlenné tetted ezt a napot számunkra, és mellette egy elképesztően tiszta lelkű és pozitív személyiség vagy, akivel mindig öröm volt beszélni és együtt dolgozni (részben emiatt is nagyon király volt szervezni a saját esküvőmet).

Csak reménykedni tudok, hogy a barátnőim is Titeket választanak, így még csodálhatom a művészetet, amit kreáltok. : )

Nagyon köszönöm!

Németh Marina
Andiról a legjobb barátnőimen keresztül hallottam először, mindketten dolgoztak Andi dekoros csapatában. Nagy ámulattal meséltek és mutatták képeken a csodákat, amiket Andi megálmodott, majd meg is valósított esküvőről esküvőre. Aztán úgy hozta az élet, hogy egy 2018-as nyári budapesti esküvő erejéig a GAWD csapatába kerültem én is, és azt mondhatom, hogy ekkor döntöttem el, hogy az -akkor még távolinak tűnő- esküvőmön biztosan Andit fogom felkérni a dekor elkészítésére. Ezt követően nem sokkal később Ákos megkérte a kezem és elég hamar belevetettem magam az esküvőszervezésbe. Andi volt az első, akit megkerestem, hogy ugye szabad még a 2019. Augusztus 10-e, és szerencsénkre úgy alakult, hogy igent mondott nekünk 🙂 Volt némi elképzelésem, hogy körülbelül mit is szeretnék, majd néhány találkozás után Andinak és a profizmusának köszönhetően a koncepció már teljesen összeállt. Andi egy végtelen türelmes, kedves, imádnivaló személyiség, aki hatalmas szorgalommal és maximalizmussal végzi a munkáját.

Számomra azért is Ő volt a legtökéletesebb választás, mert a dekoron kívül ő készítette a csodás menyasszonyi csokromat, a koszorúslányaim csokrait, illetve a mini koszorúslányok virágkoszorúit, a szülőköszöntő csokrokat, meghívónkat, menükártyáinkat, ültetési rend táblánkat, üdvözlő táblánkat, és még sok-sok mást. Visszagondolva, őrült nagy könnyebbség volt, hogy egy szolgáltató kezében összpontosult ez a sok dolog, illetve még egy csomó más amit a szervezés közben találtam ki. Sokat elárul az is, hogy nem tudtam olyat kitalálni amit Andi ne tudott volna megvalósítani nekünk :))

Minden szerelem volt első látásra, amit Andi készített. Az első ilyen dolog a meghívónk volt, aminek az alapja egy általa festett akvarell kép volt rólunk. Hatalmas sikerünk volt vele, minden vendégünk a csodájára járt, hogy milyen különleges és gyönyörű lett.

Az esküvőn pedig külön kedveskedett nekünk olyan “apró” meglepetésekkel, amik előre nem voltak megbeszélve, szépen lassan felfedeztük fel őket. <3

A szervezés minden pillanatában számíthattam Andira és a hozzáértésére, minden felmerülő kérdésemre igyekezett válaszolni, sőt volt olyan kiváló szolgáltató, akit általa ismerhettem meg, ezért is nagyon hálás vagyok neki.

Drága Andi, köszönjünk az összes kis csodát, amit tőled kaptunk, rajtunk kívül a vendégeink is el voltak ájulva a dekorációtól, a csodás virágoktól. NAGYON örülünk, hogy megismerhettünk és annak is, hogy részt vettél a nagy napunk lebonyolításában és hozzájárultál ahhoz, hogy e meghatározó életeseményünk csodálatos emlék maradjon!

Milliószor ölel és puszil:

Eni és Ákos
Moin!

Hamburgból szerveztük az esküvőnket. Telefonálások, skype videóhívások, e-mailek.
Szabi is részt vett velem az összes dekoros megbeszélésen. És még ő is élvezte!

Gruber Andi és Csapata hihetetlen érzékkel éreztek ránk, amely emberismeret nagy Napunk összes szegletében otthagyta bennünket idéző hangulatát és tette személyessé Életünk legszebb napját.
Egyik Barátunk így fogalmazott: “A dekorációban mindenhol benne vagytok, annyira a Tiétek!”

S az a bódulatos virágillat, hmmmmm. Éreztem, érzem, mindig érezni fogom.

Köszönjük a csoda virágokat, apró figyelmességeket és meglepetéseket, visszatérő motívumokat, személyességet, egyediséget, bringakerekeket, romantikus fényözönt, gyerekvilágot, lounge dohányzó sarkot, kellemességet, harmóniát, a nem túl sokat de pont eleget, az utolsó pillanatos megvalósításokat, együtt gondolkodást, hogy megvártatok, elhoztátok, megölelhettünk Benneteket!
Minden, de tényleg minden passzolt! Már elhiszem, hogy ilyen nemcsak a mesében van. Top, top, top.

Andi, hatalmas szíved lehet, mert egy darabot ott hagytál nekünk is belőle. ♥️

Kellemes lényedet elengedni nem könnyű, amit búcsúzáskor fejdíszem hajadba bonyolódása is megnehezített – újabb ok a nevetésre.

DE…

Man trifft sich mindestens zweimal im Leben.
Az életben legalább kétszer találkozunk.

♥️ Gruber Andi Wedding Decor ♥️ Vargha Miklós Photography ♥️

Szeretettel,

Szabi & Nóri

Hamburg, 2019.10.11.
Drága Andi!

Csoda, amit teremtettetek aznap. Minden pontosan olyan volt, ahogy megálmodtuk.
Gondolkodtam, hogy mit is tudnék mondani Neked, ami tényleg összefoglalja és átadja azt az örömet, köszönetet és hálát, amit érzek a tökéletes dekoráció miatt. Ez fogalmazódott meg bennem: Gruber Andit minden menyasszonynak!!!!

Szakadt az eső ugye aznap. Nem mondom, hogy mikor elkezdett ömleni, nem volt egy gombóc a torkomban, de körülnéztem és csak arra gondoltam, miért ne lehetne bent a ceremónia, hiszen gyönyörű a helyszín bent is a kis hangulatfényeivel. Hamar túltettem magam az özönvízen, merthogy ugye az lett belőle... Behozták a boldogságkaput és bent tartottuk meg a tánctéren a ceremóniát. Minden vendég megjegyezte, hogy egyszerűen tökéletes a dekorációnk, én pedig csak annyit mondtam, hogy valóban, kifogástalan!!!!

Kívánom neked, hogy még sok menyasszonyt tegyél olyan boldoggá, mint engem a varázslatos munkáddal, tündéri és megnyugtató személyiségeddel.

Nagyon örülök, hogy Veled dolgozhattunk és egy picit megismertelek.

Milliószor puszillak
UI.: Köszönöm-köszönöm-köszönöm!!!!
Az esküvőmre egész életemben emlékezni fogok, ebben egész biztos vagyok.

És nem csak azért, mert a számunkra legfontosabbak ünnepelték velünk együtt az életre szóló szerelmünk, vagy mert a világ leggyönyörűbb fogadalmára potyogtak a könnyeim.

Arra is emlékezni fogok, amikor először megpillantottam azt a csodavilágot, amit Te készítettél nekünk. Nem tértem magamhoz, egyszerűen minden apró részlet leírhatatlanul tökéletes volt. Mérföldekkel gyönyörűbb, mint ahogy elképzeltük először együtt egy kis kávézó asztalánál a rózsaszínmentes-indiános-álomfogós napunk.

Az összes szín, minden illat és a mágikus hangulat végérvényesen, visszavonhatatlanul belém égett.

A legszerencsésebbnek érzem magunk, hogy Rád találtunk! Örökké hálásak leszünk Neked, drága Andi!

Rami&Levi
Andikám, még mindig nem tértem magamhoz az ámulatból, micsoda csillagállás kellett ahhoz, hogy így megtaláljuk egymást! Annyira éltétek, illetve együtt éltük ezt az egészet, hogy tényleg megremegett a föld a rengeteg szépség és coolság alatt, amit odavarázsoltatok nekünk. Én végig éreztem, hogy történelmi jelentőségű virágpompa lesz (nem félünk a feketétől!), de még így is meg tudtál lepni. Csak így érdemes csinálni, ennyire bátran, játékosan, és maximalistán, ahogy Ti!

Csernus Juli
Örökké hálás leszek Andinak az esküvőnkben nyújtott segítségért. Hihetetlenül kreatív, lelkes és lelkiismeretes, az előkészületekben pótolhatatlan segítséget nyújtott. Az ízlése pedig páratlan. Nekik köszönhetően álmaim esküvője valóra vált, igazi hercegnőnek érezhettem magam a gyönyörű dekoráció- és virágözönben. Köszönöm-köszönöm!

Bielek Gabriella
2017 nyarán két dologban voltunk MeGabiztosak. Az egyik, hogy 2018.08.18-án lesz az esküvőnk, a másik, hogy a dekorációt Gruber Andi fogja elkészíteni. Egyiket sem bántuk meg : )

Megnéztük Andiék "saját készítésű" esküvőjéről a képeket és a neten fellelhető összes munkáját, ettől kezdve Andi már a fiunk számára is jelenséggé vált (akárcsak Batman) még mielőtt találkoztunk volna vele, mert MeGannyiszor hallotta a "gruberandi" kifejezést.

Már az első találkozás után szárnyaltunk, mert egy csodálatos lelket ismerhettünk meg személyében, aki értő figyelemmel, szuper ötletekkel és megoldásokkal színezte ki leendő esküvőnket, azon a szürke őszi estén. A meghívótól egészen az esküvőig segített nekünk, ha valahol szétcsúsztunk, összeszedett minket, amikor már kezdtünk bepörögni a sok Pinterest-en látott ötlettől és mindig MeGalkotta számunkra a legjobbat. Minden apró részletre figyelt, ahogy a meghívókat összekészítette, ahogy az esküvőn a meglepetés elemeket kivitelezte és mindezt a legnagyobb szenvedéllyel, alázattal és profizmussal.
A nagy napon az esküvő helyszínéből csodavilágot varázsolt, amit még egy 4 éves kis vendég is csak tátott szájjal nézett, a többi vendégről és rólunk nem is beszélve, mi minden egyes mozzanatát csodáltuk.
Andikám, kívánjuk, hogy még sok párnak segítsd megvalósítani az álomesküvőjét, köszönünk mindent Neked és az egész csapatnak örök hálánk, a Mikinek külön puszipacsi! : )

Melinda & Gábor
MeGa

Amikor Ádámmal az esküvőnket elkezdtük megtervezni, két dolog biztos volt: a balatonfüredi helyszín és az, hogy Andival fogunk együtt dolgozni a dekoráció és kreatív tervezés során! Bár nehéz elfogulatlanul írni valakiről úgy, hogy évek óta ismerjük és nagyon-nagyon kedveljük az élethez való hipervidám és pozitív energiákkal teli hozzáállását, egészen biztos, hogy nélküle, ötletei, precíz odafigyelése nélkül 2018. szeptember 15. nem lett volna ennyire hihetetlen és felejthetetlen! A balatoni helyszín, a vitorlás tematika - és bízom benne, hogy a személyünk is:) - azonnal rengeteg kreatív gondolatot indított el benne. Az esküvői helyszín és az egész nap egyszerre volt tele játékos, kreatív ötletekkel, szemet gyönyörködtető megoldásokkal, csodás virágokkal, egyszerű és letisztult, ám mégis buja, romantikus és a legjobb értelemben vett rusztikus elemekkel. Mindezek együtt olyan atmoszférát kölcsönöztek a napnak, amely hozzánk tökéletesen illett, harmonikus és otthonos volt. Örök hála azért, hogy a részletekbe menő tervezés ellenére valódi meglepetés tudott lenni minden, ami kikerült a kezei közül és hozzájárult ahhoz, hogy másnap úgy ébredtem fel: ez volt a legfelemelőbb és legvidámabb nap az életünkben!

Zelena Dóra

Idén januárban volt a lánykérés és én azonnal elkezdtem szervezni az esküvőt! Miután gyorsan megtaláltuk a helyszínt, Zoli mondta, hogy ő tudja, ki lesz a fotósunk és a dekorosunk, úgyhogy hallgattam rá és megbeszéltünk egy találkozót Andival! Andival első pillanatban megvolt a kémia, értette, hogy mit szeretnénk és nagyon jó ötletei voltak, hogy még mivel lehetne feldobni a helyszínt. Bár még nagyon korán volt az esküvőhöz képest és Andinak ott volt a nyári szezon, minden messengeren feltett kérdésemre azonnal válaszolt. Időközben felmerült bennem, hogy biztos értette-e Andi, hogy mit szeretnénk és vajon elég lesz-e a dekor egy ilyen nagy térbe. De amikor aznap megérkeztem a helyszínre, nem hittem a szememnek. Tökéletes volt minden. Álmomban sem gondoltam, hogy ilyen csodálatos dekorációnk lesz. Andi minden apróságra ügyelt, hihetetlen ízléses volt minden részlet. Több vendég is elkapott az esküvő során és odarángatott egy-egy elhelyezett dekor elemhez, hogy ez mennyire tetszik neki és mennyire gondosan ki van találva. Andi, köszönjük szépen, hogy tökéletessé varázsoltad az esküvőnk helyszínét és hogy mindezt hihetetlen kedvességgel tetted!

Detti&Zoli
Mondhatnám, hogy tisztán emlékszem arra a napra, amikor férjhez mentem. De nem mondhatom, mert már alig emlékszem rá. Arra emlékszem, hogy reggel felkeltem és tudtam, hogy ma nagyon boldog leszek. Tudtam, hogy aznap minden tökéletes lesz, mert volt egy gruberandim. Szinte minden, ami megmaradt abból a napból, az Ő. Ott volt a legapróbb részletekben is; a templomban a virágfüzérekben és virágostölcsérekben, a kolostor kertjében, az összes kis fára csíptetett fotónkban, a limonádés standnál, a kreatív ajándékoknál, a vacsoraasztalokon a kis fűszernövényeken, az összes virágban, gyertyában, és utána a táncnál, a kis csillagszórókban, fényfüzérekben - mindenhol. Varázslat volt az egész, amit ő csinált. És mindenkit elvarázsolt.

Szerintem létezik tökéletes esküvő - az enyém az volt, és tudom, hogy miatta. Minden, ami megmaradt arról a napról, azok az illatok, a színek, a hangulat és az érzés, az miatta van. A legnagyobb ajándékot aznap tőle kaptuk, méghozzá azt, hogy ott volt nekünk.

Szívből ajánlom. Teljes szívből : )

Balázs Beáta
Drága Andi és az egész varázslatos Tündércsapat!!

Viccesen jön le review-t írni egy olyan csodálatos emberről, akire igazából nem is a szó szoros értelmében mint szolgáltatóra gondolunk, hanem mint egy nagyon-nagyon jó barátunkra!! Andival egy lépcsőházban laktunk évekig, és még nem is voltam menyasszony, mikor minden hét közepéhez érkezve izgatottam vártuk a szerelmemmel, hogy újra virágba boruljon az épület udvara - Andi egy újabb esküvő díszítésére készülve. Egy percig nem volt kérdés, hogy ki is fogja majd a mi esküvőnket díszíteni, ha eljön az idő : ) Az idő pedig előbb utóbb bizony tényleg eljött, és a profizmus, kreativitás valamint a sok szeretet és segítség amit Anditól és az egész csapatától kaptunk, leírhatatlan. Ahogy az érzés is, amikor a sok gyülekező virág a mi esküvőnkre lett már be-bekészítve azon a bizonyos közös udvaron : )

Imádtam, hogy végig a mi igényeink és stílusunk lebegett Andi szemei előtt, és hogy mennyire rá tudott hangolódni a világunkra. Mondanom sem kell, hogy a templomunk és a későbbi vacsora helyszíne a sok-sok virággal és égősorral azóta is a legeslegszebb emlékeink közé tartozik. Az ezüstlakodalomra ugye már vesztek fel elő-foglalást? : )

Nagyon köszönjük Nektek ezt a csodát amit körénk varázsoltatok,

Szabó-Ágoston Dóri és Szabó Andris
Az igen kimondása mellett a másik legjobb döntésünk az Andival való közös munka volt. Már az első találkozásunkkor éreztük, hogy keresgélhetünk tovább, de felesleges, nála profibb és cukibb embert aligha találunk.
A munka során minden pillanatban ránk figyelt, a mi egyéniségünkre alakította a nagy nap arculatát, semmiféle sablonossággal nem találkoztunk.
Jelenléte és profizmusa nyugalmat varázsolt az esküvő köré, maximálisan a bizalmunkat élvezte, szabad kezet adtunk neki és ezt egy pillanatig sem bántuk meg! Egy mesevilágot varázsolt számunkra, a legkisebb részletekre is figyelve, mint például a buborékfújókra rákötözött “boldogságbubi” felirat...
Terveink szerint a kerek évfordulókon tartunk még egy-egy lagzit, tehát 2027.09.16-ára Andi már foglalt! : )

Mindent köszönünk drága Andi, millió puszi!

Szira-Adamcsa Beáta
Amikor először találkoztam Andi munkájával, eldöntöttem, hogy ha egyszer a Szerelemem feleségül vesz, azt szeretném, hogy a Gruber Andi Wedding Dekor csapata dekorálja a nagy napunkat. A lánykérés után pár nappal tettem fel a kérdést Andinak, hogy 2017 nyarán számíthatunk-e a munkájára. Mivel éppen az esküvői szezon kellős közepén kerestem meg, bokros teendőire hivatkozva finoman megkért, hogy keressem fel ősszel újra, egy -bízom benne, talán még hallunk rólatok- felkiáltással. Ekkor még csak nem is sejthette, hogy mennyire elkötelezett vagyok felé : ) A következő fél év a türelemről és a várakozásról szólt, izgultam, nehogy Andi naptárjában időközben foglalt legyen az általunk kiszemelt dátum. Mivel fent is így volt megírva, 2017.június 3-a üres volt a kis noteszban. Egy hideg téli este találkoztunk először Andival. Pár találkozó után kialakult a koncepció amit megálmodott nekünk és amiért én az első perctől kezdve odáig voltam. A készülődés alatt egy dologgal kapcsolatban sosem volt bennem kétség és az Andi munkája volt! A nagy napunk reggelén személyesen adta át a csokrom, ami örök emlék marad számomra. Az esküvő után több vendégtől kaptuk azt a visszajelzést, hogy ez volt életük legszerelmesebb és legcsodásabban dekorált esküvője. Andi és a csapata nélkül nem lett volna olyan a Mi napunk, amilyen csodás végül lett. Köszönjük szépen a rengeteg munkát és fáradozást!!!

Enyedi-Kroó Petra
Mikor tervezgetni kezdtük az esküvőnket rögtön tudtuk, mit nem szeretnénk. A mit szeretnénk, már jóval nehezebben ment. Legyen party (párom) de mégiscsak látszódjon, hogy esküvö (én). Ìgy nem azt kérdeztem a páromtól, hogy legyen-e esküvöi dekorosunk, hanem hogy ki? A válsztás egyértelmüen Andira esett – Thomas az elétett képekböl biztos kézzel válsztotta ki Andi munkáit és közölte, na valami ilyesmi jó lenne 🙂
Az elsö találkozástól az esküvönkig pedig egy hihetetlen átváltozás tanúja lehettem, hiszen az én dekor közömbös leendöbelimböl („hát legyen dekoros, ha mindenképp szeretnéd“) Andi legnagyobb rajongója lett („elvégre én választottam ÖT“, erre a mai napig igen büszke).
Andi nem csak dekorációt varázsol, de az embereket is elvarázsolja. Úgy éreztük, mintha évek óta ismernénk egymást, így egy pillanatig nem volt kérdés, hogy szinte mindenben szabad kezet adtunk neki, elvégre szeretjük a meglepetéseket. Pontosan tudta, mi illik hozzánk és a választott helyszínünkhöz. A mi ötleteinknek pedig pont megadta azt a pici pluszt, amitöl az átlagosból különleges lesz.
Hála Andinak és fantasztikus csapatának így lett tökéletes a mi nagy napunk 🙂

Orsi & Thomas
(a legöregebbek 😉 )
+
Luca & Oscar
(terrortacskók)
Az egyik legboldogabb pillanata az esküvőnknek, amikor éppen a nyitótáncot lejtettük újdonsült férjemmel, körülöttünk a család és a barátok, akik arcán látszik, hogy mennyire örülnek nekünk. Majd a pillantásom átvándorol a teremre, amit Andi díszített fel, a maga csodás, letisztult varázsával.
Nem kellett sokat részletezni Andinak, hogy mit szeretnénk, nem kellett alkudozni vagy számonkérni rajta semmit – nagyon gyorsan megértette, milyen a stílusunk, mi az elképzelésünk, amit ő utána túl is szárnyalt.
Köszönjük Andi, hogy lelket adtál az esküvőnknek és hogy ennyire gondját viselted életünk legcsodásabb napjának!

Schwalb Judit
Andi, a dekor az magáért beszél, valójában ez alapozta és koronázta meg a mi kis esküvőnket, de az az óriási pozitív energia, kedvesség és törődés, amit tőled kaptunk, az valami olyan plusz, amit nem lehet leírni, de kívánom mindenkinek, hogy legyen benne része. Szívből köszönjük ezt a csodát amit körénk varázsoltál!!

Seregi Gergely
Kedves Andi! Szeretnénk nagyon megköszönni azt a csodálatos munkát, amit megalkottál az esküvőnkre. Káprázatos volt!!!! : ) Amikor megérkeztem a két helyszínre, olyan érzésem volt, mintha mesében lennék, egyszerűen nem hittem a szememnek!!! : ) Az a hangulat, és az a precíz munka teljesen elvarázsolt, de tényleg!!! "Sokan nem is gondolnak bele, hogy a dekoráció mennyire lényeges egy esküvőn. Pedig ettől függ, hogy miként fog a helyszín kinézni és milyen színekkel, hangulattal töltjük meg „a nagy napot”. Még egyszer nagyon köszönjük és további sok sikert a varázsláshoz!
Together is a beautiful place to
B❤️E
Andi, fogalmam sincs, hogy mit írjak, amikor arra gondolok, hogy valahogyan megköszönjem az értünk tett munkádat....egyszerűen nem lehet szavakba foglalni, amit gondolok veletek kapcsolatban és szinte már közhelynek érzem a "tökéletes" vagy a "fantasztikus" szavakat ezzel kapcsolatban! Azt tudom, hogy amit odavarázsoltál nekünk, az mindannyiunk számára felejthetetlen és több volt, mint tökéletes! De ami még fontosabb, hogy hálásak vagyunk azért, hogy megismerhettünk téged és Mikit, ti csodálatos emberek vagytok, csodálatos célokkal és örülök, hogy mi lehetünk az a szerencsés pár, akiknek az esküvője az egyik ilyen célotok volt! Őszintén megkedveltünk titeket és sok mosolyt, boldogságot, szerencsét és minden jót szeretnénk nektek kívánni a további életetekhez! Még egyszer köszönjük, ölelünk és puszilunk titeket!

Ádi&Sharon

"Bárki tud díszíteni egy kis szépérzékkel" hangzik legtöbbször a még esküvőtervezés előtt lévő barátok tanácsa a dekorációs szakember alkalmáza kapcsán. Nyilván elsősorban a költségcsökkentés a cél ilyenkor, hiszen mindenki tapasztalja (előbb vagy utóbb), hogy hamar elszalad a valóság a tervekhez képest. Andival való - immár lassan egy éves közös tervezés és egy felejthetetlenül gyönyörű esküvő megélése után - Andi munkája azonban mindenre rácáfolt, komolyan mondhatom, hogy az a díszítés és az a sok segítség amit tőle kaptunk, mindent megért. Nem csak a lányok, de az esküvőn résztvevő nagypapapák, fiú barátok is elakadt lélegzettel figyelték azt a csodavilágot, amit Andi teremtett nekünk. Habár volt elképzelésünk, a korábbi esküvői dekorációit látva nagyjából szabadkezet adtunk neki, és nem bántuk meg: a virágpiac hajnali látogatása során válogatott gyönyörű idényvirágok, a különböző piacokon egyesével begyűjtött, fogadóajándéknak szánt bögrék beszerzése, a mi vagy a szülők bármilyen kérésének mosolyogva teljesítése mind-mind azt erősítették, hogy jól döntöttünk. Andi kedvességével és profizmusával bearanyozta az esküvői kèszülődésünket, jelenléte annyira megnyugtató volt, hogy fel sem merült bennünk, hogy esetleg valami nem úgy fog sikerülni, ahogy megálmodtunk. Reméljük, más is abban a szerencsében részesülhet, hogy Andi díszíti az esküvőjét; ebben az esetben biztosan örök élményben részesül.

Jécsai Diána & Jancsó Máté

Az esküvőnk időpontjának megválasztásában 2 ember sűrű és szigorú beosztásához igazodtunk. Az egyik a húgom volt, a másik pedig Gruber Andi. Igaz, ekkor még csak levélben váltottunk pár mondatot, de már az elején is teljesen egyértelmű volt, hogy ő a “mi emberünk”!
Minden részletre figyelt és ami még fontosabb, hogy RÁNK fókuszált és figyelte az egymáshoz való viszonyunkat is, amit ügyesen bele is szőtt a különböző elemekbe (pl: a meghívó szövege). Nem a saját akaratát próbálta érvényesíteni, hanem érezhetően arra törekedett, hogy a mi elképzeléseinkből hozza ki a maximumot, persze megspékelve azokat egy kis huncutsággal, hogy nekünk is legyen valami meglepetés. : )
A násznép azóta is emlegeti. Egy kerek egész volt a dekor, a virágok, a különböző menükártyák és persze a meghívóink is. Minden apró részlet stimmelt. Nem volt benne semmi, amire azt mondhatnánk, hogy az kicsit unalmasabbra, egyhangúbbra sikerült. : )
Egy barátnőmet idézném egy dekorról, amtől nem volt elájulva: “Hát nem egy Gruber Andi…” - ez a mondat mindent elárul azt hiszem. : )
Nagyon szerencsésnek tartom magunkat, hogy el tudtuk csípni Andit és ő finomította, váltotta valóra az elképzeléseinket a Nagy napunkon! Minden 10. évben ezt megismételjük majd, így stipi-stop. : )
Nagyon köszönünk MINDENT, drága Andi!

Korsós-Romics Anna

Amikor megláttam Andi korábbi munkáiról a képeket, tudtam, hogy ő kell nekünk.Andi azt a vonalat képviseli amit mi elképzeltünk/megálmodtunk az esküvőnkre. Látványos, ötletes, nem hagyományos és amikor kiderült, hogy nekik is ugyanott volt az esküvőjük, ahol a miénk lesz, akkor tudtam, hogy ez egy "jel". : ) Amikor pedig személyesen is találkoztunk, tudtuk, hogy ő az az ember, akinek teljes mértékben szabad kezet adhatunk és aki szívét, lelkét beleteszi majd és így is lett!!! A vendégek is el voltak ájulva a dekorációtól, azóta is emlegetik.Tiszta szívből tudom ajánlani Andit és csapatát, Andi kedvessége, nyitottsága, segítőkészsége, mindig pozitív hozzáállása nélkül nem lett volna ilyen tökéletes a nagy napunk.

Tajti Piroska

Andi már az első találkozáskor meggyőzött minket arról, hogy az ő kezében minden a legnagyobb rendben lesz. Szinte itta minden szavunkat, és minden megnyilvánulásából érezhető volt, hogy szeretettel és tiszta szívvel végzi a munkáját. Tündéri kedvességgel fogadott minket minden alkalommal, válaszolt az emailjeinkre. Rendkívül megnyugtató volt a tudat, hogy számíthattunk rá, és, hogy neki is legalább ugyanolyan fontos volt az esküvőnk dekorációja, mint nekünk.
Rengeteg ötletem volt, már a legelején tudtam milyen stílust szeretnék. Andi és csapata ezeket az ötleteket tökéletesen valósította meg. Sőt, nem csak, hogy életrehozták az általam elképzelt dekorációt, hanem ennél sokkal többet tettek; megteremtették az esküvőnk hangulatát.
Ha becsukom a szemem még mindig magam előtt látom az esküvői vacsoránk helyszínét. Csodálatos volt! Pont olyan volt minden, ahogy megálmodtam, sőt meg annál is szebb... Hiszen sugárzott belőle az odaadás és a szeretet. Andiék varázslatossá és felejthetetlenné tették az egész esténket! És mindezért mi végtelenül hálásak vagyunk!

Emese & Gregoire

Ha egyedi, teljes mértékben személyre szabott, és fantáziadús esküvői dekort szeretnétek, Andinál keresve sem találhattok jobb embert. : ) Szuper ötleteit talán csak a lelkesedése szárnyalja túl. Nem ismer lehetetlent, és még azt is kitalálja, ami nektek csak egy kósza gondolatként futott át a fejeteken. Nagyon örülök, hogy megismerhettem Andit, és rábíztuk magunkat a nagy napunkon, mert minden álomszép lett, és emellett egy nagyon kedves, szeretetreméltó, igazi energiabomba lányt ismerhettem meg : ) A szervezés során külön öröm volt vele egyeztetni, mert a dekorációról készült fázis fotókkal szuper jól feldobta a napjainkat. Köszönjük szépen Andi!

Prókai Ági & Sándor Balázs

gruber andi® az egy márka! Andiról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, mert amit ő csinál, az annyira szívből jön és természetes, minden pillanatát élveztem a közös munkának.
Emlékszem, hogy anyukámmal rohantam a megbeszélt randinkra a Margit-hídhoz és nagyon izgatott voltam, hiszen ez pár héttel az esküvőnk előtt volt és még nem tudtam, mi lesz a dekorral. Azt hiszem, az ilyen randi után mondják, hogy szerelem első látásra.  Belédzúgtam Andi kétség kívül. Az akkor még vőlegény, most már férjecske meg is jegyezte az esküvő végén, hogy „ha nem hozzám jöttél volna, akkor az Andihoz, ugye???” : ) : ) : )
Mivel a szerelem kölcsönös volt, ezért Andi elvállalta a nagy napunkat annak ellenére, hogy már aznap volt egy másik esküvője is. 1000 hála és köszönet érte azóta is! : )
Imádtam a koncepciót, ahogy dolgozol, mert egyszerre professzionális, baráti, csupaszív es olyan könnyed. Sugárzik belőled, hogy imádod azt, amit csinálsz. Csodaszépet es bolondosat alkottál az esküvőnkre, minden ötletedet imádtuk. Jaj, nagyon sokat tudnék még írni, mert te egy csoda vagy és azt kívánom, hogy maradj mindig ilyen, mert akkor még nagyon sok párnak fogod bearanyozni az esküvőjét, hiszen téged nem lehet nem imádni! Mindenkinek egy Gruber Andit kívánok az esküvőjére!  

Pakai Kinga
Alig egy hónap volt az esküvőnkig, amikor megtaláltuk Gruber 'Angyal' Andit, az utolsó utáni pillanatban, de ennél jobb nem is történhetett velünk! Az első találkozás után egyértelmű volt, hogy őt szeretnénk! Egy általam lerajzolt meghívó vázlattal, Pinteresten összegyűjtött képekkel és a fejünkben levő elképzelésekkel érkeztünk meg Andihoz, aki rögtön ránk hangolódott és elkezdett ötletelni. Napok alatt meglett a meghívónk, amit együtt szerkesztettünk meg, Andi hihetetlen türelemmel állt hozzánk és minden kis kívánságunkat teljesítette, hozzáadta a saját stílusát és tökéleteset alkotott!! Imádtam vele szervezni az esküvőt, általa elkezdett megvalósulni a fejemben élő kép! Minden ötletemet meghallgatta, beleépítette a tervebe, ha kicsit túlgondoltam valamit, finoman visszarántott a Földre : ) Az utolsó napokban már nem is akartuk tudni, hogy pontosan miket tervez, hogy nekünk is legyen valami meglepetés. A helyszíneket nagyon jól ismertük, hiszen
rengeteg időt töltunk ott nyáron, de azon a napon földöntúli élmény volt ott lenni. Minden elképzelésünket felülmúlta, egy csodát alkotott!! Nem lehetünk elég hálásak neki és a kis csapatának!
Azóta is nagyon szeretjuk, de ezt úgyis tudja! : )

Bátori-Révész Bara
2015.08.01. Életem legjobb,legszebb,legcsodálatosabb napja volt. Felesége lettem annak a Férfinak, akit a világon mindennél jobban szeretek. Azt az izgatottságot,amit aznap éreztem, nem tudom leírni, de annyit tudok mondani, hogy minden tökéletes volt. Így itt szeretném most szívből megköszönni Gruber Andi Wedding Decor és csapatának, hogy meseszéppé varázsolták a Mi Nagy Napunkat. Kedves Andi! Munkád minden várakozásomat es elképzelésemet felülmúlta, megvalósítottad számunkra azt, melyet valaha megálmodtam! Mindent mindent nagyon nagyon köszönünk!!!

Vargáné Veres Adrienn
Kreativitás, empátia, megbízhatóság, stilus, higgadtság, az alkotás szeretete – ezek az alapvető elvárások egy igényes rendezvény szervezésével kapcsolatosan. Andi esetében ez mind kiválóan párosul jó szervezőkészségével, mely felejthetetlenné tette a 60. születésnapi partinkat, nemcsak számunkra, hanem az összes vendégünk számára is. Köszönjük!

Nyéki Anikó

Kedves Andi!
Szeretnénk Neked és Csapatodnak megköszönni csodálatosan ízléses és ötletes munkátokat. Minden várakozásunkat felülmúltátok.
További sikerekben gazdag szezont kívánunk!

Nóra & Ádám

Mindenkinek tiszta szívből ajánlom a pöttöm energiabomba Gruber Andi munkáit!
A mi esküvőnkön is igazán kitett magáért. Ilyen szépet álmodni sem lehetett. Köszönet Neki és csapatának, hogy egyedi és szívből jövő dekorációjukkal felejthetetlenné tették azt a csodás koranyári estét. Andi, köszönjük a mérhetetlen türelmedet, a kifogyhatatlan lelkesedésedet, a huncut mosolyodat és azt, hogy figyeltél minden apró kis rezdülésünkre a beszélgetéseink alatt. Aki igazán egyedi esküvőt szeretne, annak ajánlom, hogy közvetlenül az időpont és a helyszín tisztázása után keresse fel Andit és csapatát! : )

Gyöngyvér & Gábor

Hálás köszönet Neked CsodAndim, hogy olyanná varázsoltad a Nagy Napunkat, amilyennek megálmodtuk. Sőt, még annál is szebbre. Jelenlegi és leendő menyasszonyok, figyelem! Ha dekor, akkor Gruber Andi! : )

Koleszár-Tóth Viktória

Andi képei a Facebookon úsztak elém 2015. szeptemberében, melyek egyből levettek a lábamról. A korábbi munkákat bemutató képek, mintha csak a saját képzeletből lettek volna kifotózva, tudtam már rögtön: a Mi esküvőnket Andi kell, hogy megálmodja és dekorálja és ebben egészen biztosak voltunk. Az első találkozást követően sem változott bennünk az elképzelés, sőt csak még jobban ragaszkodtunk hozzá. Képzeletvilága minden várakozást felülmúlt, az esküvői virágok, a decor, meghívó, asztalok, vendégajándékok, a gyereksarok, a „limcsi-hinta”, minden tökéletes volt. A szervezés ideje alatt szinte csak az alapokat beszéltük meg, onnan kezdve viszont Andi álmodta meg a mesebeli környezetet, színeket…. Sokszor kérdezték tőlem, milyen lesz a csokor, milyen színek jelennek majd meg az asztalokon, melyre mindig azt válaszoltam, hogy fogalmam sincs, de biztos vagyok benne, hogy tökéletes lesz, és persze így is volt. A decoron kívül azonban sokkal többet is kaptunk Tőle, támogatást a kissé nehezebb időszakokban, ha éppen nem úgy ment a szervezés, ahogyan kellett volna, ajánlást fotós (családon belül : ) ), ceremóniamester, gyűrűk témában, sok-sok tanácsot a korábbi tapasztalok alapján az apróságokat illetően is. Egy szó, mint száz nagyon köszönjük mindketten, hogy szebbé varázsoltad a mi júliusi napunkat! : ) 

Kriszta & Bálint

Nagyon szépen köszönjük a csodálatos díszítést, s a rengeteg szeretetet s odafigyelést, imádunk
Titeket s mindenkinek szívböl ajánljuk a Gruber Andi Wedding Decort és a Vargha Miklós
Photography-t. <3 <3 <3

Bia & Máté

Kedves Andi!
Nem tudjuk elégszer megköszönni a kedvességedet, segítőkészségedet és azt a csodát, amivel még különlegesebbé tetted nekünk az esküvőnket!
Az első perctől kezdve biztosak voltunk benne, hogy mindent kézben tartasz, és minden a legapróbb részletekig pont olyan lesz, mint ahogy azt elképzeltük, de ez még annál is sokkal szuperebb volt! : )
Köszönünk mindent,

Adri & Laci

Mindenki tökéletes esküvőre vágyik, annak minden egyes apró részletével együtt, legyen szó a helyszínről, a ruháról vagy a dekorációról. Az már a készülődés elejétől biztos volt, hogy utóbbi kapcsán Andival szeretnénk együtt dolgozni. Már akkor csodáltuk a munkáját, amikor még „csak” a saját esküvőjéről számolt be egy blogon. Tetszettek az ötletei, a vad DIY őrület, ami körülvette, és a személyéből áradó szeretet és vidámság. Mikor megkerestük, kiderült, hogy két másik pár, aki azonos napra tervezi az esküvőjét előttünk van a sorban, és emiatt nem volt reális, hogy el tudja vállalni a megkeresésünk. De a sors is úgy akarta, hogy találkozzanak az útjaink és megkezdődjön a közös munka!
Andi türelmesen hallgatta és terelgette az ezernyi ötlettől pezsgő csapongásaink, segített mindenben, és hatalmas terhet vett le a vállunkról azzal, hogy a kezébe adtuk az irányítást. Ha valamiben, akkor abban biztosak voltunk, hogy rajta nem fog múlni, hogy a dekoráció tökéletes legyen. Így is lett, a végeredmény minden képzeletünket felülmúlt, sokkal szebb volt, mint álmainkban vagy bármelyik pinterest albumban ??
Hamvas Béla szerint minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. S ezért a találkozás, csak visztontlátás. Így alakultak a mi hosszú beszélgetéseink, találkozóink és egyeztetéseink észrevétlenül egy mai napig tartó barátsággá.
Drága Andi! Köszönjük, hogy felejhetetlenné tettétek a nagy napunk, hogy együtt készülődhettünk és közösen ünnepelhettünk! Köszönjük, hogy a barátaink vagytok!

Anikó & Gabi