2017. 06. 12.

Én nem tudom, mi lesz itt még őszig… Gyakorlatilag éppen, hogy elkezdődött az idei nyár, máris úgy érzem, túlcsordulnak bennem az élmények. Kis híján könyvet tudnék írni mindabból, ami megéltünk az elmúlt néhány hétben. Mivel blogolni csak az alvás rovására lehetséges ezekben a hetekben-hónapokban, már beletörődtem, hogy valószínűleg ősszel lesz legközelebb friss bejegyzés az oldalon. Aztán addig forgolódtam egyik éjjel, hogy rájöttem, ami most történt velünk, ha egy alvás kimarad, akkor sem tudom magamban tartani.

Palival kicsit több mint egy éve ismerkedtem meg, egy „véletlennek” köszönhetően. Én a férjemmel, ő az egyik barátjával beszélte meg aznap, hogy betársul hozzá és a kollégáihoz ebédelni. Miki, a férjem és Pali ominózus barátja, Gergő munkatársak, így hát egy ebédlőasztalhoz keveredtünk mindannyian azon a napon. A csiberaguleves és a grízes tészta között elég változatos témák járták körbe az asztalt. Többek között szóba került az is, hogy én esküvőket dekorálok. Én még nem tudhattam, de Pali már akkor elhatározta, a névjegykártyámat gondosan meg fogja őrizni, mert olyan tervei vannak, amiben talán pontosan mi tudunk majd segíteni neki.

Idén kora tavasszal üzenet érkezett Palitól. Szeretné megkérni a barátnője, Ivett kezét és valami nagyon különleges meglepetésként képzelte el az egészet. A teraszuk, ahonnan az egész város látható, egy vonósnégyes, ami a közös számukat játsza és lesz az a bizonyos gyűrű is… Na de a „körítés”… abban segíteni kellene.

Pár nap múlva már megejtettük az első terepszemlét az álomteraszon. Én már akkor láttam magam előtt mindent: a fényeket, a rengeteg gyertyát, a tengernyi virágszirmot… Őrülten izgatott voltam az első pillanattól: egy tündérmesébe illő lánykérés, amiben mi is „cinkostársak” lehetünk – hát létezhet ennél felemelőbb küldetés…?

Romantika ide, lila köd oda, észnél kellett lennünk azon a bizonyos napon. Pali az évfordulójukra időzítette a titkos eljegyzést, amely történetesen egybeesett az idei évünk egyik legnagyobb esküvőjével: Erus és Ádám 170 fős, háromhelyszínes fesztiválesküvőjével, amire hosszú hónapok óta készültünk.

 

Amikor egy napon több helyszínen is jelen kell lennünk, az logisztikailag mindig sokat bonyolít a képleten: előre ki kell számolnunk, hogy mivel mikorra kell végezzünk, kinek mikor melyik helyszínen kell kezdenie és végeznie. Erus és Ádám esküvőjét már kora hajnaltól építettük a Hajógyári szigeten, a Wedding Gardenben, majd délután a csapat egy része átvonult a Március 15. térre templomot díszíteni. A Jóisten még a logisztikában is segített minket: az esti lánykérés helyszíne ugyanis 2 perc sétára volt Erusék templomától – óriási "mázli", enélkül nem is tudom, hogyan sakkoztuk volna ki a dolgokat. Szóval még mielőtt a templomdíszítésnek nekiugrottunk volna, Szabi – a csapatunk egyik tagja – és én felrohantunk Palihoz, hogy Szabinak is megmutassam, hova és hogyan képzeltük el a fényfüzérek telepítését, hogy neki tudjon állni a munkálatoknak, amíg mi Rozival visszarohanunk a Hajógyári szigetre átadni a kész helyszínt az ifjú párnak és vendégeinek. Ezt csak azért tudtuk nyélbe ütni, mert Ivett a barátnőjével elment épp Ikeázni, így tiszta volt a terep. Ám miközben Palival és Szabival az eligazítást tartottuk a teraszon, megcsörrent Pali telefonja. Kiderült, hogy Ivett már gyakorlatilag a ház előtt van. Szabival úgy rongyoltunk ki a lakásból, szélsebesen szedve a lépcsőfokokat lefele az ötödik emeletről, mint egy igazi akciójelenetben. Menekülnünk kellett a lebukás elől, nagyon vicces és rettenetesen izgi volt az egész. Jót is tett a templom hűvöse és csendje. Amíg felkötözgettük a padsorok széleire a díszeket, a pulzusunk is megnyugodott.

Innen egyből a hajókikötőhöz mentünk, mert Erusék a teljes násznéppel hajóval utaztak a Március 15. térről a Hajógyári szigetig. Mi pedig azt találtuk ki, hogy a hajóra szálláskor váratlan meglepetésként igazi fesztiválkarszalaggal ruházunk fel minden vendéget, hogy fokozzuk a bulihangulatot és az izgalmakat.

170 karszalag a helyére került, a hajó kifutott, Ivettet a legjobb barátnője váratlanul elcsalta otthonról, Szabi beosont, elkezdte fénybe borítani a teraszt, mi Rozival pedig autóba ültünk, hogy kielőzzük a hajókázó násznépet, segítsünk a többieknek az utolsó simításokban és meglessük az érkező vendégsereg első reakcióit: vajon mit szólnak majd a munkánk eredményéhez?

Minden szuper, Erus & Ádám odavannak, a vendégek is izgatottan fürkészik az apró részleteket: a zenekaros ülésrendet, a sok-sok kicsíptetett fotót, a bakelit asztaljelölőket, a nekik szánt köszönetajándékokat. Úgy tűnik, innen már nélkülünk is menni fog a buli, szóval irány Pali, két óránk maradt Ivett hazaérkezéséig, amit a szintén cinkosként közreműködő legjobb barátnő garantál.

Előkerülnek a dobozokból az újabb fényfüzérek, a gyertyák, mécsesek, a hatalmas zsáknyi rózsaszirom. Érkezik a vonósnégyes és a megrendelt óriáspizza. Csöngetnek a drónos forgatócsoport tagjai. Pali szegény lassan azt sem tudja, ki kér meg kit, ki a lány, ki a fiú. Megható, hogy mennyire izgatott, minden pillanatban figyeljük, hogy nem ájul-e el. De még ekkor is azt lesi, nekünk miben segítsen. Meg kell őrülni tőle, annyira jófej.

Pár perc maradt kilencig, Szabi, Miki és én felsomfordálunk a lapostetőre, hátha fentről megleshetjük legalább az események egy részét. A szívem még most is hevesebben ver, ahogy visszaidézem... Dermedt csönd van, mintha alattunk a város is megállt volna egy percre. Egyszer csak kigyullad a milliónyi apró izzó, a vonósnégyes játszani kezd. Pali összeráncolt homlokredői egyszer csak kisimulnak és az arcára kiül valami, amitől könnyek szöknek a szemembe: Ivett az, megérkezett.