2017. 10. 10.

Az óvodai jelünk nem minden esetben predesztinálja a jövőt: Nándika, az ovis szerelmem nem lett gombatenyésztő, Máté barátunk a mozdonyvezetés helyett szerencsére a grafikusi pályát választotta, és az én Mikim sem az esernyőknek áldozta az életét, az én nagy örömömre. : )

De azért van az úgy, hogy ez a gyerekkorunkból hozott, mindannyiunk számára kedves, nosztalgiát ébresztő szimbólum valahogy tovább kíséri az életünket. Nekem, amikor az öltözőszekrény előtt nap mint nap kintiről benti cipőre váltottam, még fogalmam sem lehetett arról, hogy a szekrényemen virító virágkoszorú akár a felnőtt életem jelvénye is lehetne majd egy napon. Ahogy Csillu és Dani sem sejthették, hogy a körtét egyszer nem csak a tornazsákjukon, hanem a saját bőrükön is viselik majd. Mert egyszer csak, tizen-huszon évekkel az ovis ballagás után jön valaki, aki átír az életükben minden addigit, mint egy tornádó, fenekestül felforgat mindent. Valaki, aki mellett jó érzés este elaludni, aki mellett a napi viharok után is úgy érezzük, otthon vagyunk. Valaki, akinek szintén körte volt hímezve az ovis cuccaira... Hát mi ez, ha nem a szerelem jele?!

Még több fotó Csillu és Dani esküvői dekorációjáról itt >>>